Jelenlegi hely

Magánóra

Tudásszintek: 

MINI KEZDŐ
Síelést még egyátalán nem, vagy csak pár alkalommal próbált 4-6 év közötti gyermek.

MINI KEZDŐ+
Október óta csoportos tanfolyamra járó 4-6 év közötti gyermek. Már önállóan tud felvonózni és megállni lankásabb pályán.

KEZDŐ
Síelést még egyátalán nem, vagy csak pár alkalommal próbált 7 év feletti gyermek.

KEZDŐ+
Október óta csoportos tanfolyamra járó 7 év feletti gyermek. Már önállóan tud felvonózni,megállni és kanyarodni lankásabb pályán.

KÖZÉPHALADÓ 
Önállóan tud felvonózni, megállni és kanyarodni.

KÖZÉPHALADÓ+
Önállóan tud felvonózni, megállni és kanyarodni, párhuzamos lécvezetéssel már ismerkedik.

Oktatás leírása: 

A magánórák a csoprotos óráktól függetlenül igényelhetőek FELNŐTTEK ÉS GYERMEKEK számára egyaránt! Az esetek nagy többségében csoportos oktatást alkalmazunk, melyek beosztásánál figyelembe vesszük a tanítványok korát, tudásszintjét, és természetesen a társaságban lévő ismerősöket, illetve családtagokat próbáljuk azonos csoportba beosztani. Egyértelműen a magánórák során lehet a leggyorsabban fejlődni, hiszen kifejezetten csak egy személyre korlátozódik az oktató figyelme. Felnőttek és 4 év alatti gyermekek számára szoktuk elsősorban ajánlani magánóráinkat. Síoktatás gyermekek és felnőttek részére

Fontosnak tartjuk, hogy minden tanítványunkkal egyénileg is foglalkozzunk mind mentálisan, mind pedig technikailag. Célunk, hogy minden hozzánk fordulóval biztonságos körülmények között szeretessük meg a havas sportokat, és lehetőségeihez, illetve képességeihez mérten minél biztosabb és alaposabb tudást adjunk át. 

Ha teljesen kezdő vagy újrakezdő vagy, esetleg már biztosan állsz a lábadon, de a tudásodat és technikádat szeretnéd csiszolni, fordulj hozzánk bátran!

Síparadicsom tipp: 
  • Sífelszerelések, sílécek, botok és síbakancsok kiválasztása, leellenőrzése és felkészítése időben.
  • Megfelelő réteges öltözék kiválasztása. Inkább több legyen, mint kevesebb!
  • Speciális aláöltözet használata ajánlott, hiszen a nem megfelelő izzadság elvezető pólókban könnyedén megfázhatunk.
  • Bukósisak használata gyermekeknek kötelező, felnőtteknek ajánlott!
  • Protektorok használata ajánlott a már középhaladó vagy magasabb szinten lévő sízők esetében.
  • Óra, nyaklánc és egyéb ékszerek viselése nem ajánlott sízés közben.
  • Ajánlott, hogy minden szülőnél legyen telefon vagy valamilyen kommunikációs eszköz, melyen el tudjuk érni a sípályákon is.
  • Oktatás végére szülők pontos érkezése, hogy a gyermeküknek ne kelljen várniuk rájuk.
Árak: 

47 000 Ft/10 alkalom/1fő
75 000 Ft/10 alkalom/2fő
93 000 Ft/10 alkalom/3fő
110 000 Ft/10 alkalom/4fő

A MAGÁNÓRÁK ÁRAI TARTALMAZZÁK:
- Tudásszintnek megfelelő oktatás képzett oktatóval 
- Szükséges felszerelések biztosítása: síléc, sícipő, bukósisak, síbot, snowboard
- Biztonságos eszközök, kellékek és kiegészítők használata
- Oktatási órák végén kisebb meglepetések a gyermekek részére
- Részvételi lehetőség ingyenes rendezvényeinken